Lakáselosztók
A lakáselosztók a villamos rendszer áramvédelmi, életvédelmi, valamint egyéb, üzemeléssel kapcsolatos relék, kontaktorok, sorkapcsok és hálózatfigyelő rendszerek otthonát képezik. Ez az „elosztó doboz” hivatott arra, hogy a benne lévő berendezések védve legyenek a környezet viszontagságaitól, valamint az érintéstől.
A lakáselosztókat több szempontból is elkülöníthetjük. Két nagyobb csoportjuk a falon kívüli, illetve a süllyesztett kivitelek. Jellemzően ipari környezetben már nem csak műanyagból, hanem fémből is készülnek ezek a szekrények, amennyiben a körülmények ezt megkövetelik.
Lakáselosztókat kaphatunk különböző IP védettségi szintek szerint is. Az általános IP 44 védettségűtől kezdődően, kaphatók akár IP 65 védettséggel is. Annak érdekében, hogy tökéletesen passzoljanak környezetükhöz, méretezésük több változatban is elérhető: egyszeres sorban elrendezett modulhelyekkel rendelkezők, illetve több sorban elrendezett kivitelben is, így elhelyezhetünk minél több modul egységet a lehető legkisebb helyen.
A lakáselosztók igény szerint zárható ajtóval rendelkeznek. Ezek az ajtók általában transzparens, átlátszó anyagokból készülnek, de lehetnek különböző színű kivitelek is. Méretezés szempontjából mindig érdemes a tervezett modulfelhasználás szerint kicsit „túlméretezni” az elosztószekrényt, így könnyebben hozhatunk létre esztétikus, ezáltal biztonságosabb elosztó bekötéseket.
A lakáselosztók tartalmaznak a modulszámnak megfelelő méretű „C” vagy kalapsín-t is. A kalapsín alapértelmezetten rögzítésre kerül az elosztóban, így felszerelés során csak a felhasználni kívánt eszközöket kell elhelyeznünk bennük, illetve elvégezni azok bekötését.
