Hogyan működik?
A LED-et nevéből adódóan (Lighting Emitting Diode) fény kibocsájtó diódának is nevezhetjük. A fény keletkezése a diódára kapcsolt elektromos áramnak köszönhető. Az kapcsolt áram a dióda anyagában lévő atomok elektronjait gerjeszti, melyek folyamatosan nagyobb energiaszintű pályára lépnek, majd visszatérnek eredeti energiaszintjükre. Az ennek köszönhető felszabadult energia fotonok formájában jelenik meg.
Története
Anno az 1962-es évek környékén a kezdetleges LED-ek csak piros színben voltak elérhetők. Az első években rendkívül alacsony teljesítményük miatt leginkább televíziókban, rádiókban valamint hétszegmenses kijelzőkben találkozhattunk velük. A 2000-es éveket elhagyva a LED megelőzte hagyományos társait, fejlődésük azonban koránt sem ért véget. Napjainkban már nem találunk olyan típusú fényforrást, illetve lámpatestet amelynek ne létezne LED-es megfelelője.
A LED technológia előnyei
A LED-es világítás forradalmasította a fényforrások világát. Rengeteg új lehetőség, kedvezőbb üzemeltetési feltételek és hosszú élettartam jellemzi ezt a technológiát. A rendkívül magas fényhasznosítás és hosszú élettartam mellett bármilyen szín létrehozható, akár egyetlen LED-del, vagy több színes fényforrás együttes használatával keverhető ki. A széles színpalettával egyetemben létrehozható bármilyen színhőmérsékletű világítás is, több lámpában már választható, állítható kedvünk szerint. Remek példa erre az EMOS, LED-POL, 2R vagy Avide által gyártott integrált LED-es lámpatestek. Ezek a lámpatestek a legtöbb esetben távirányító segítségével szabályozhatók fényerő és színhőmérséklet terén. A működési elvből adódóan magas fényhasznosításuk mellett nagyon alacsony hő kibocsájtással bírnak, minek eredményeképp sokkal biztonságosabbak hagyományos megfelelőivel szemben.
Érdekességek a LED-ről:
Irányított fényt ad A LED egyik vitathatatlan előnye, hogy oda világít, ahol tényleg szükségünk van fényre.
Nem szükséges bemelegíteni használat előtt, nincs izzó előfűtés, így azonnal teljes fényerőn üzemel.
Törpefeszültségről is használható, így különösen biztonságos használata bámely környezetben.
Nem érzékeny a rázkódásra, mivel nem tartalmaz izzószálat így ez a hibalehetőség sincs kilátásban.
Fényereje lineárisan szabályozható, negatív következmény nélkül.
Egy LED chip képes több szín létrehozására. Nem vibrál, ezáltal nem irritálja a szemet.
Nincs élettartamot rövidítő hatás, a fokozott ki-be kapcsolás, fényerőszabályozás és tápfeszültség ingadozásának nincs hatása a fényforrás tartósságára.